Új üzemeltetői meetupsorozat indul

Hyper-VA rendezvényeket az IT Services Hungary és a Microsoft szervezi, terveik szerint havi rendszerességgel.

 

 

 

 

Rendszerüzemeltetői ingyenes meetupsorozatot indít az IT Services Hungary és a Microsoft Magyarország. A szakmai találkozók során – ahogy lapunk saját, nem tematikus meetupjain is – szó esik majd a területen megjelenő és bevethető legújabb technológiákról, adott (akár szélesebb körben előforduló) problémákról és azok megoldási lehetőségeiről, vagy “csak” a mindennapi munka során felhalmozott tapasztalatokról. A prezentációk után mindig lehetőség lesz az elhangzottakat az előadókkal és egymással is megvitatni.

Bár a szervezők miatt – nem meglepő módon – elsősorban microsoftos technológiákról, rendszerekről lesznek előadások, ígéretük szerint esetenként a nyílt forrású megoldások is szóba kerülnek majd. Az első meetup szeptember 23-án lesz, délután 5 órától, az Infopark C épületében (Budapest, Neumann János utca 1.). Ezt követően havonta, mindig a hónap utolsó előtti szerdáján lesz egy talákozó, bár a decemberi az ünnepek miatt lehet, hogy elmarad.

A szeptemberi rendezvényen négy előadás lesz. A két “sztártémának” a PowerShell 5.0 és a Windows Server 2016 ígérkezik, előbbi kapcsán Soós Tibor fog beszélni az újdonságokról (objektum-orientáltság, naplózás, szövegfeldolgozás mesterséges intelligenciával, új fájkezelési lehetőségek, távoli végrehajtás és hibafelderítés), a WS 2016 szervervirtualizációs és fürtözési fejlesztéseiről az üzemeltetői körben a sokak által (akár a HWSW Free meetupokról is) jól ismert Gál Tamás fog beszámolni.

Szintén a virtualizációhoz kapcsolódóan szó lesz arról, hogyan lehet kezelni a VM-eken futó védelmi szoftverek által okozott teljesítménycsökkenési problémát, Király István pedig egy valós projekt alapján mutatja majd be a Microsoft dokumentumvédelmi megoldását.

Forrás: HWSW.hu, sajtóhírek, 2015. szeptember 16.