Teret adni a németnyelvtudásnak Debrecenben

Az ITSH a Debreceni Német Kulturális Fórummal és a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Germanisztika Intézetével együttműködve németversenyt rendezett 10. és 11. osztályos diákoknak. A verseny a „Német. Karrier. Siker.” (https://deutsch-karriere-erfolg.com/) elnevezésű országos projekthez kapcsolódott. A 2018-ban kezdett, és az idén folytatódó kampány célja, hogy bemutassa, miért érdemes németül tanulni Magyarországon, és hogyan építhetnek a fiatalok sikeres karriert a megszerzett tudásukat kamatoztatva. Magabiztos, használható nyelvtudással előnnyel indulnak az egyetemi felvételiken és a munkaerőpiacon is a leendő munkavállalók.

A verseny három fordulóból állt, így kiszűrve a legjobban teljesítő fiatalokat. Az első rész online feladatsorral mérte a B1 szintű nyelvtani tudás és szókincs kompetenciáit. A legjobb 30 versenyző juthatott tovább a második fordulóba, ahol 180-200 szavas fogalmazást írtak arról, hogyan változtatja meg az életünket a modern technika. Ezek után 11 versenyző jutott be a döntőbe, akik 10 perces német prezentációt tartottak szabadon választott témában. Természetesen ez volt a legnagyobb kihívás a diákoknak, mert a zsűriben az ITSH vezetői és a Germanisztikai Intézet oktatói mellett Barcsa Lajos alpolgármester is véleményezte az előadásokat.

Szoták Bea (VP TC Core) hangsúlyozta, hogy az infokommunikációs szolgáltatás gyorsan változó iparág, folyton újat kell tanulni, ezért a sikerhez, a karrierhez fontos munkavállalói tulajdonság a nyitottság, a rugalmasság. Ezeket a kommunikációs képességeket is erősíti a nyelvtanulás. Jobb együttműködésre képes másokkal az, aki otthonosan mozog egy idegen nyelvben és kultúrában, mert többször volt alkalma felismerni, hogy mit kíván meg tőle egy-egy beszédhelyzet.

A verseny győztese egy mini táblagéppel gazdagodott, illetve valamennyi versenyző elektronikus oklevelet vehetett át, emellett a döntősöknek cégünk ajándékcsomaggal is kedveskedett. További jutalom, hogy a résztvevők bepillantást nyernek a cég életébe a felkészítő tanáraikkal együtt, így a debreceni telephelyünkön személyesen is megtapasztalhatják, milyen is a mindennapokban a német nyelven dolgozók egy-egy munkanapja.

Ez a verseny is tovább erősítette az ITSH partnerségét a közép- és felsőfokú oktatási intézményekkel. Az ország legnagyobb infokommunikációs munkaadójaként szeretnénk hagyományt teremteni, ezért arra készülünk, hogy évente újra megrendezzük a némettanulást népszerűsítő versenyt, a 2019/2020-as tanévben már a 12. évfolyammal kibővítve. Így a következő hasonló verseny 2019 őszén várható.