T-Systems: 2013 a felhő éve

Egyre több nagyvállalat veszi igénybe a felhő alapú szolgáltatásokat:

  • A felhő alapú szolgáltatások tervezett bevétele 2015-re körülbelül 1 milliárd euró lesz
  • Csak idén a felhő alapú szolgáltatásokra beérkező megrendelések nagyjából kétmilliárd eurót tettek ki

T-Systems_Cloud[1]A Telekom leányvállalata, a T-Systems a tervek szerint 2015-ben durván egymilliárd eurós bevételt kíván elérni felhő alapú szolgáltatásaiból, illetve teljes bevételének egyhetedét. Az idei 400 milliárd eurós felhőbevételekhez képest ez 2,5-szörös növekedést jelentene. „A felhő alapú megoldások felé mutató tendencia már ma is megfigyelhető a nagyvállalatok megrendeléseiből” – mondta Reinhard Clemens, a Telekom igazgatósági tagja, a T-Systems vezérigazgatója. Németországban és külföldön egyre több cég vesz igénybe kereslet alapú, használat alapján fizetendő alkalmazásokat, számítástechnikai és adattárolási lehetőségeket a netről. Csak 2012-ben a felhő alapú szolgáltatásokra vonatkozó megrendelés-állomány – vagyis a szerződések által lefedett években befolyt bevétel – nagyjából kétmillió eurót tett ki összesen.

A multinacionális energetikai cég, a Shell 2018-ig újabb öt évre hosszabbította meg meglévő, globális adatközpont-szolgáltatásokra vonatkozó szerződését. A T-Systems a továbbiakban a felhőből biztosítja a Shell globális helyszínei számára az összes SAP szolgáltatást.

A legújabb mérföldkő az USA egészségügyi piacán való megjelenés egy jelentős megrendelés révén a Presbyteriantől. A cég nyolc kórházat és 36 járóbeteg-klinikát üzemeltet Új-Mexikóban, a felhő alapú informatikai szolgáltatásokat pedig a jövőben a T-Systems houstoni (Texas) adatközpontjától kapja majd. A szerződés tíz évre szól.

A BP energetikai csoport belső kommunikációjához választotta a T-Systems felhő alapú szolgáltatásait. A Telekom leányvállalata a Microsoft Exchange 2010-et biztosítja majd a BP számára. Így világszerte több mint 83 000 BP-dolgozó tud majd bármikor hozzáférni megszokott kommunikációs szolgáltatásaihoz bárhonnan, mobileszközök vagy vezetékes hálózat segítségével.

A Deutsche Telekom egyik legösszetettebb globális integrációs projektjét a Georg Fischer svájci csoport részére fogja végrehajtani. A jelentős, öt és fél évre szóló megrendelés részeként a T-Systems-nek ki kell bővítenie a Georg Fischer számára a globális adathálózatot, és egyesítenie kell a Csoport három független leányvállalatának informatikai infrastruktúráját az ügyfél újonnan létrehozott vállalati IT-jén belül. A jövőben a Georg Fischer ipari csoport felhő alapú SAP-szolgáltatásokat vesz majd igénybe üzleti folyamatainak bonyolításához világszerte.

A spanyol autógyártó SEAT a T-Systems-t bízta meg azzal, hogy újabb három évre biztosítsa számára az informatikai szolgáltatásokat. Az új keretszerződés adatközpont-szolgáltatásokra, IKT-infrastruktúrára, valamint alkalmazások karbantartására és továbbfejlesztésére terjed ki. A SEAT aktuális üzletviteléhez igazítva, dinamikusan szerzi be valamennyi informatikai és kommunikációs szolgáltatását.

A British American Tobacco-val (BAT) a T-Systems a cég történetének egyik legnagyobb szerződését kötötte meg felhő alapú szolgáltatásokra. A szerződés hét évre szól. A dinamikus, felhő alapú szolgáltatások lehetővé teszik a BAT számára, hogy fokozza rugalmasságát és csökkentse költségeit.

Ahhoz, hogy a felhő alapú szolgáltatások iránti megnövekedett keresletet a jövőben is ki tudja elégíteni, a T-Systems jelentősen egyszerűsíteni fogja szervezeti felépítését, és üzleti folyamatait teljes egészében felhő-képessé teszi.

Forrás: Deutsche Telekom, sajtóhírek, 2012. december 27.