Nem hagyjuk, hogy elfásuljanak a munkatársaink

Bőthe Csaba, ügyvezető igazgató, CEO IT Services Hungary

Bőthe Csaba
ügyvezető igazgató, CEO
IT Services Hungary

Az előrejutásért nem muszáj külföldre menniük a fiataloknak. Interjú Bőthe Csabával az IT Services Hungary ügyvezető igazgatójával.

 

 

 

Figyelő: Megnéztem a honlapjukat, és szembeötlő, hogy sokkal több tartalom szól a cég munkavállalóiról, mint az üzletfelekről. Miért a dolgozókon van a hangsúly?
Bőthe Csaba: Az ügyfelekkel elsősorban a németországi anyavállalat áll kapcsolatban. A mi dolgunk a megállapodásban foglaltak megvalósítása. Ezért a honlapunk azokhoz szól inkább, akik a feladatokat megvalósítják: a jelenlegi és leendő dolgozóinkhoz.

Mi az, amit csak itt kaphatnak meg az alkalmazottak?
Tömören fogalmazva: a perspektívát. Nálunk rengeteg lehetőség van a nemzetközi kapcsolatépítésre, a készségek fejlesztésére. Ez nagyon fontos a fiatalabb generációnak, talán a legfontosabb. Az ITSH-nál egy fiatal, dinamikus csapat dolgozik, az átlagéletkoruk 32 év. Több nyelvet beszélnek, nyitottak a világra. Mi ezt szakmai, nyelvi képzésekkel támogatjuk. Olyan közegben dolgozhatnak, amelyben otthon érzik magukat. Virtuális teamekben pedig tapasztalatot szerezhetnek arról, hogy milyen a munka a más kultúrában szocializálódott kollégákkal.

Miért biztos abban, hogy ezt gondolják?
Rendszeresen készítünk hangulati és elkötelezettségi felméréseket, ezekből egyértelműen ez olvasható ki.

S őszintén válaszolnak a kérdésekre? Mi derül ki ezekből a felmérésekből?
Nem szoktak kertelni. Arra a kérdésre például, hogy megfelelőnek gondolják-e a fizetésüket, nem mindig pozitív a válaszuk. Persze furcsa is lenne, ha mindenki elégedett lenne. A cafeteria jellegű juttatásainkat viszont kifejezetten magasra értékelik, mint ahogy a munkahelyi környezetről is elégedetten nyilatkoznak. A felmérések szerint mi vagyunk a legismertebb cég az angolul, németül beszélő, az IT-ben járatos munkavállalók körében, és a harmadik legvonzóbb munkahely.

A fizetés tehát nem minden?
Nem bizony. A fentiek mellett fontos például a társadalmi felelősségvállalás is. Ezért rengeteget teszünk, a cég pénzt biztosít a legjobb dolgozói ötletekre. Gyermekotthont, játszóteret újítottunk fel, de volt, hogy ételt osztottunk a rászorulóknak.

Ezek szerint sztereotípia, hogy a fiatalok ki sem látnak a mobiljuk mögül? Nyitottak a társadalom ügyei iránt?
Mindkettő jellemző rájuk. Mi például nem tiltjuk a Facebook használatát a cégnél, úgysem lenne értelme. Inkább megszabjuk, hogy milyen keretek közt lehet használni, vigyázva, hogy a munkavégzés emiatt ne sérüljön.

A világ ügyeiről így is, úgy is az internetes univerzumon keresztül tájékozódnak.
Így van, ezért inkább arra ügyelünk, hogy a cég szempontjából bizalmas információk ne kerüljenek ki a közösségi oldalakra. Ha úgy látjuk, hogy ez a veszély fennáll, azt jelezzük. Az internettől azonban nem zárjuk el őket. Van intranetünk, céges social média csatornánk, de zárt Facebook-csoportok is működnek. Van, hogy egy dolgozónk ezen a csatornán keresztül értesül a társasági eseményekről.

Ennyi impulzus mellett hogyan lehet itthon tartani a jól képzett munkaerőt?
Ez a kritikus kérdés. Olyan perspektívát kell kínálnunk nekik, hogy 8-10 évet is el tudjanak tölteni a cégnél anélkül, hogy elfásuljanak. Meg kell mutatnunk a karrierutakat számukra, és biztosítani kell azokat a képzési formákat, amelyek a jövőben terveik megvalósítását támogatják. A fiatal munkavállalók számára képességeik fejlesztése fontosabb motivációs eszköz, mint az anyagi javadalmazás. Fontos még az őszinte légkör, a jó hangulatú munkakör megteremtése. Az Y generáció nem rejti véka alá a véleményét, emellett gyors és határozott döntéseket vár el a vezetőiktől. Ehhez alkalmazkodnunk kell, természetesen az ésszerű határokon belül. Akkor tettük jól a dolgainkat, ha felismerik, hogy az előrejutásért nem muszáj külföldre menniük, mert itthon is lehet karriert építeni.

Mégis, mekkora a lemorzsolódás, és merre indulnak munkát keresni?
Az iparági átlag alatti, 10 százalék körüli. Ennyi talán szükségszerű is, a frissítés miatt. A távozók leginkább Ausztria, Németország, Svájc felé veszik az irányt.

A piac beszűkült a válság hatására?
A válság az ICT-outsourcing iparágnak nem tett rosszat. Igaz, hogy a megrendelők néhány projektet elhalasztottak, de több cég döntött információtechnológiai tevékenysége kiszervezéséről vagy invesztált IT-megoldásokba, bízva a költségmegtakarításban. A szektor több munkaerőt tudna felszívni, mint amennyi rendelkezésre áll. Ezért kötöttünk együttműködési megállapodást több magyarországi egyetemmel – Debrecennel, Péccsel –, hogy folyamatosan legyen utánpótlásunk.

Elégedettek a képzés minőségével?
Az együttműködés szerint folyó képzéseknél igen, de általában azt látom, hogy nem elég gyakorlatorientált az IT-oktatás. Meg kellene hallgatni a piaci szereplőket, mert ők tudják, hogy mire van szükség.

Bőthe Csaba

  • A T-Systems International 3500 főt foglalkoztató magyar leányvállalata, az IT Services Hungary Kft. ügyvezető igazgatója (CEO).
  • Fizikus–biofizikusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd nemzetközi képzések keretében MBA és PMD fokozatot szerzett.
  • 2012 júniusában csatlakozott a globális, multinacionális cégeknek info kom munikációs outsourcing szolgáltatásokat nyújtó IT Services Hungaryhez.

Forrás: Figyelő Hetilap (47. oldal), 2013. december 16.