Multinacionális segítség a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórháznak

Jahn_Ferenc_Korhaz_2014Új bútorokkal és önkéntes munkával támogatta az IT Services Hungary lelkes csapata a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet I. Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs osztályát.

Már hagyomány, hogy Magyarország legnagyobb ICT-munkaadója segíti a hátrányos helyzetben élők életét. Ezúttal a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház I. Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs osztálya került figyelmük központjába, ahol a közösségi terek megújításával, új bútorokkal, falak színezésével, dekorálásával, festésével igyekeztek élhetőbb közeget kialakítani. Ezzel a projekttel a betegek gyógyulását és az ott dolgozó személyzet munka-körülményeinek javulását is elősegítették.

Az IT Services Hungary csapata kreatív, hatékony, szorgos és vidám munkájával nagyban segített, hogy bútorzatában megújuljon, falaiban megszépüljön többek között az a csoportszoba, melyben minden reggel a gyógyító team megbeszéléseit, heti tudományos fejlesztő programját tartja, és amelyben napközben a betegek kreatív, szocioterápiás foglalkozásai zajlanak. Megújulhatott több helyiség, melyben betegvizsgálat zajlik, ahol az osztályon fekvő betegek a családjukkal, látogatókkal tartják a kapcsolatot. A régóta használatban lévő éjjeliszekrények egy része alapos csiszolással és festéssel megszépülhetett.

“Örülünk, hogy a multinacionális cég úgy döntött, nem egy ötcsillagos wellness szállodában tartja a csapatépítő tréningjét. Nem pihentető környezetben, hanem egy kis közösség számára hasznosan, önfeláldozó munkával, egy egészségügyi intézményben töltötték el a napot” nyilatkozta dr. Szekeres György osztályvezető főorvos.

Kemény Katalin klinikai szakpszichológus hozzátette: “Az osztály életében egy újjászületéssel ér fel ez a segítség. Más nem egészségügyi intézmények, vagy kórházi osztályok hamarabb részesülnek szponzori, alapítványi támogatásokban. Nagyra értékeljük, hogy ezúttal a pszichiátriára hozta el egy multinacionális cég a pénzét és az embereit. Reméljük, ennek megmutatkozik pozitív hatása mind a betegek gyógyulásában, mind a kollégák jobb közérzetében.”

Forrás: Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház, 2014. december 8.