Minek nevezzelek? A hazai ssc-piac fejlődése

SSCMind komplexebb szolgáltatásokat hoznak Magyarországra a nemzetközi cégek – véli szerzőnk, a Miskolci Egyetem oktató-ja. Elmúltak már azok az idők, amikor évente tucatnyi szolgáltatóközpontot gründoltak a nemzetközi nagyvállalatok Magyarországon.

Az utóbbi pár évben nem mennyiségi, inkább minőségi növekedés hajtotta a hazai szolgáltatóközpont-bizniszt. Az itt működő mintegy 80 speciális leánycég – a szakmában használatos angol kifejezéssel: shared service center (ssc) – túlnyomó többsége elmozdult a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek felé. A központok, valamint az alkalmazottak számát illetően a magyar ssc-szektor Lengyelország után a második legnagyobb a régióban, Csehországot, Romániát, Szlovákiát és Bulgáriát is megelőzve.

Az osztott szolgáltatási modell lényege, hogy egy vállalat valahol a világban olyan belső központot hoz létre, amely szolgáltatási tevékenységeket végez, elsősorban – de sokszor nem kizárólag – a saját szervezeti egységei számára. Abban némileg eltér a szakértők értelmezése, hogy milyen szolgáltatásokat nyújtó központot nevezhetünk ssc-nek. A legfontosabb hazai szakmai szervezet, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség 2013-as kutatása a szolgáltatások alapján három kategóriát különböztet meg. Az első körbe a tradicionális szolgáltatóközpontok tartoznak, amelyek egy nagyvállalat irodai háttértevékenységeit – például a számvitelt vagy a hr-t – központosítják; a másodikba azok, amelyek a multik ügyféltámogató szolgáltatását veszik át a leánycégektől – egyes call centerek –; a harmadik típusba sorolt egységek pedig komplexebb vállalati tevékenységeket is végeznek, például az értékesítést, a pénzügyi előrejelzéseket vagy a banki adatmodellezést. A három típus a gyakorlatban gyakran keveredik. Globális tendencia, hogy egyre magasabb hozzáadott értékű szolgáltatások kerülnek be a szolgáltatóközpontok portfóliójába.

Mostanra ugyanis ezek a speciális leányvállalatok egyre bonyolultabb és üzleti szempontból fontosabb folyamatokat képesek menedzselni. A magasabb hozzáadott értékű munkát végző leánycégek sok esetben maguk is ódzkodnak a shared service kifejezés használatától, inkább a business support center (bsc) vagy üzleti támogató szolgáltatóközpont névvel illetik magukat. Ennek egyik oka, hogy a fokozódó versenyben minden cég szeretné magát feljebb pozicionálni, nagyobb értéket nyújtó szervezetként feltüntetni. Ezt pedig már az elnevezéssel is sugallni lehet.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal befektetés ösztönzési főosztálya szerint az őket megkereső potenciális befektetők száma nem csökken, sőt 2013-ban növekvő tendenciát mutatott. A legjelentősebb felfutást Magyarországon a 2000es évek közepéig lehetett tapasztalni, az igazi csúcsot pedig a 2006–2007-es évek hozták, e két esztendőben összesen 26 központ nyílt meg Magyarországon.

Az akkori gyors felfutást valószínűleg több tényező – köztük a 2004-es EU-csatlakozás és korábban előkészített beruházások megvalósítási fázisba kerülése – együttállása okozhatta. Az utóbbi pár év eredményei sem lassulásnak, hanem inkább piaci konszolidációnak tekinthetőek, amikor is a növekedés visszaállt az átlagos ütemre, ami évi öt-hat új központot jelent. Két évvel ezelőtt például az amerikai Agco mezőgazdaságigép-gyártó, a magyar CIG Pannónia biztosító, a Raiffeisen Bank, a dél-koreai LG, a svájci–svéd csomagolásspecialista Tetra Pak és a kínai ZTE telefonóriás, míg tavaly a Nokia Siemens Network, a számítástechnikai termékeket gyártó Systemax, az ipari csomagolások és szolgáltatások területén működő Greif, valamint a norvég távközlési cég, a Telenor nyitott új ssc-t Magyarországon.

A piacot azonban nem csupán az új belépők számával érdemes mérni, hanem a már itt lévők fejlesztéseivel is. Sok piaci szereplő az elmúlt években folyamatosan bővítette tevékenységét, vagy nyitott újabb, vidéki központokat. A Magyarországon az 1990-es években úttörőként megjelent IBM például az első, székesfehérvári iroda után 2004-ben Budapesten terjeszkedett tovább, a British Telecom 2004-ben a fővárosban, majd 2007-ben Debrecenben telepedett le, míg az IT Services Hungary 2006-ban Budapesten, a következő évben Debrecenben, 2012-ben pedig Pécsett nyitott egységet, míg az Unisys a 2006-os budapesti megjelenés után 2012-ben szintén Pécsett bővítette tevékenységét.

Valójában sokkal többet mond a piaci növekedésről a magyar ssc-szektor alkalmazotti létszámának elemzése. Első pillantásra a dolgozószám növekedéséből is hasonló tendencia olvasható le, mint a központok számáéból: 2006-ig exponenciális jellegű a növekedés mértéke, ez után viszont már lineáris. 2006-ig gyakorlatilag évente megduplázódott az alkalmazottak száma. Érdekes módon 2006-ról 2007-re, amikor a második legnagyobb értéket érte el az új központok száma, már mindössze 37 százalékos volt a növekedés. Az idén nagyjából 10 százalékos emelkedés várható. A minőséget tekintve azonban jelentős az előrelépés: az automatizált folyamatokra betanított középfokú végzettségűek helyett a komplexebb munkákra egyre inkább diplomásokat keresnek a cégek.

Mindezzel egy időben nagyon ritkán hagyják el Magyarországot korábban idetelepült központok, ami azt mutatja, hogy a hazai piacot választó multik elégedettek az eredményeikkel. Vagyis egyelőre alaptalan az aggodalom amiatt, hogy a szolgáltatóközpontok csupán néhány évre fektetnek be Magyarországon.

Ráadásul a tudás akkor is itt maradna, ha egy-egy ilyen központ mégis elhagyná az országot. Hiszen a munkavállalók – ellentétben a termelőszektorban dolgozókkal – nem betanított segédmunkások, hanem magasabb képzettségű szellemi foglalkoztatottak, akik jól megtanultak egy vagy több idegen nyelvet, megismertek egy informatikai rendszert, vagy olyan szolgáltatási-ügyfélkiszolgálási kultúrát sajátítottak el, amelyet más hasonló cégnél is hasznosítani tudnak.

Tanulópénz
A szolgáltatóközpontok magyarországi felfutásához nagymértékben hozzájárult a kedvező demográfiai helyzet, valamint a sikeres oktatáspolitika.  A demográfiai hullámot a Ratkó-korszakban születettek gyerekei okozták, akik zöme a 2000-es évek első felében lépett ki a középfokú oktatásból. Az oktatáspolitikai fordulatot pedig az, hogy kiszélesítették számukra a felsőoktatásba kerülés lehetőségét. Az egyetemeken-főiskolákon tanulók száma egy évtized alatt több mint megnégyszereződött, és 2006-ra elérte a csúcspontját: 424 ezer főt. Mivel ez a felfutás olyan szakok kibocsátását is megnövelte, amelyek végzettjei csak nehezen vagy egyáltalán nem tudtak a szakmájukban elhelyezkedni, nagyszámú, sokszor több idegen nyelvet beszélő diplomás álláskereső jelent meg a munkaerőpiacon. A betelepülő nemzetközi szolgáltatóközpontok így könnyen találtak maguknak nem túl magas bérigényű és megfelelő képzettségű, fejlődni vágyó, fiatal munkaerőt. Válogathattak a jelöltek között, sőt további bővítésekhez is volt merítési bázisuk. Magyarország mellett szólt a felsőoktatási képzés relatíve magas színvonala is.

A 2011-ben megjelent felsőoktatási törvény, valamint az új keretszámok és ponthatárok azonban nem segítik a magyar ssc-szektor versenyképességét. A támogatott főiskolai-egyetemi férőhelyek ugyanis inkább a műszaki, természettudományi területeken vannak, miközben a szolgáltatóközpontokban a jó kommunikációs készséggel és erős idegennyelv-tudással rendelkező, bölcsész és gazdasági végzettségű friss diplomások helyezkednek el a legnagyobb arányban.

A Ratkó-unokák kirepülésével folyamatosan csökken a középfokú oktatásból kikerülők, majd pedig a friss diplomások száma. Amíg a középfokú végzettségűek idegen nyelvi, informatikai és gazdasági képességei nem fejlődnek olyan szintre, hogy alkalmassá váljanak a szolgáltatóközpontokban ellátandó feladatokra, addig a korábbi munkaerő-piaci rugalmasság is romlik. Ennek a jelei a munkaerő-kínálat szűkülésében már most is látszanak, s a jelenség rövid időn belül az ssc-szektor növekedését is lelassíthatja.

Forrás: HVG hetilap (44,46,47. oldal), 2014. február 18.