Megint embereket vesz fel az ITSH

Zalay Buda 2015Jól haladnak a Pécsen több száz főt alkalmazó informatikai cég, az IT Services Hungary Kft. (ITSH) tervezett beruházásai. A társaság jelentősen növelné munkavállalói számát; ehhez pedig a már meglévő pécsi központját is bővítené.

Tovább növelné dolgozóinak létszámát a Pécsen 2012 óta jelen levő informatikai szolgáltató, az IT Services Hungary Kft.

Az ITSH Pécsett folyamatosan várja az elsősorban német és angol nyelven beszélő, informatikai tapasztalattal bíró, vagy az informatika iránt érdeklődő fiatal munkavállalók jelentkezését – közölte megkeresésünkre Zalay Buda, a cég pécsi központjának vezetője. A szakember hozzátette, hogy jelenleg közel négyszázan dolgoznak Pécsett az ITSH két telephelyén, a tervezett létszámbővítés következtében pedig az év végére több mint ötszáz fős foglalkoztatás jöhet létre a városban.

A létszámbővítés miatt szükségessé vált a cég irodaterületeinek növelése is, ezért jelenleg is kutatnak a megfelelő helyszínek után.

Folyamatosan keressük azokat a belvárosi ingatlanokat, amelyek alkalmasak lehetnek az irodai munkavégzésére. Előrehaladott tárgyalásban állunk az önkormányzattal, illetve olyan cégekkel, amelyeknek ekkora kapacitású épületek állnak rendelkezésükre – mondta a szakember.

A vállalat azonban nemcsak a munkavállalók számának növelésében, hanem az általa nyújtott szolgáltatások kiterjesztésében is gondolkodik. Az ITSH itteni működése úgynevezett helpdesk, illetve informatikai rendszerek üzemeltetésével kapcsolatos szolgáltatások indításával kezdődött 2012-ben. Ma már alkalmazásfejlesztést, projektmenedzsmentet és IT szolgáltatásmenedzsmentet is végeznek Pécsett.

Jelenleg gőzerővel dolgozunk az informatikai hálózatüzemeltetést nyújtó csapatunk felépítésén, amivel az ITHS által nyújtott szolgáltatások mindegyike megtalálható lesz Pécsett is – közölte a vezető.

Zalay Buda szerint ebben az önkormányzattal és a Pécsi Tudományegyetemmel való együttműködés is segítségükre lehet. Ez megmutatkozik az elindított, ITSH-ra testre szabott képzések számában, vagy akár a diákok, hallgatók számára tartott, irodai nyílt napjuk népszerűségében is.

A szakember amondó, hogy az ITSH egy üde színfolt a pécsi munkaerőpiacon, mivel olyan lehetőséget nyújt a kollégáknak itt helyben, amelytől újra népszerűvé válhat az itthoni, pécsi munkavállalás.

Forrás: PécsMa.hu, sajtóhírek, 2015. március 16.