Megállapodást ír alá az IT Services és a Pécsi Tudományegyetem

  • Hosszú ideje dolgoznak azon, hogy szorosabb legyen az együttműködés az egyetem és az ipar szereplői között.

A Dunántúli Naplóban már többször is írtunk arról, hogy az IT Services Hungary Kft. folyamatosan bővítené pécsi telephelyét. Legutóbb alig néhány hete számolhattunk be arról, hogy legalább száz főt venne fel a cég, s ezzel a duplájára emelné a pécsi létszámot a Magyarországon összesen háromezer-kétszáz főt foglalkoztató társaság.

A napokban kiderült: akár nagyságrendi ugrás is lehet, mivel a vállalat együttműködési megállapodást köt a közeljövőben a Pécsi Tudományegyetemmel.

– Március tizenharmadikán írjuk alá a szerződést – tudtuk meg dr. Bódis Józseftől, a PTE rektorától. – Már hosszú ideje dolgozunk azon, hogy szorosabb legyen az együttműködés az egyetem és az ipar szereplői között, az elmúlt hónapokban aztán élesbe fordult a történet. Ebben az esetben leginkább arról van szó, hogy a már most is meglévő informatikai képzéseinket specializáljuk. A Pollack Mihály Műszaki és Informatikai karon jelenleg is folyik olyan képzés, amelynek profilja ideilleszthető, ám nyilvánvaló, hogy ha konzultálunk a gazdasági élet szereplőivel, akkor ezen lehet finomítani, s így mindegyik fél jól jár. A megállapodás pénzügyi-támogatási részéről a rektor nem kívánt nyilatkozni.

A német tulajdonú IT Services Hungary Kft. elsősorban német nyelvet magas szinten beszélő, informatika iránt érdeklődő jelentkezőket és informatikusokat vár. Úgy tudjuk, hogy a cég a következő éveket is figyelembe véve több száz fős létszámfejlesztést tervez Pécsett, két éven belül pedig egy szolgáltató központot is felépítenének – ennek jó alapja lehet, ha a Pollackról kikerülő diákok olyan tudás birtokába lesznek, amely azonnal konvertálható a munkaerőpiacon. Az együttműködés részleteiről érdeklődtünk a pécsi városházán is, ám lapzártánkig semmilyen információt nem kaptunk onnan.

Forrás: Dunántúli Napló, sajtóhírek, 2013. március 5.