ITSH, a globális magyar cégsiker

Bőthe Csaba ügyvezető igazgató, CEO IT Services Hungary

Bőthe Csaba
ügyvezető igazgató, CEO
IT Services Hungary

Az információs és kommunikációs technológia (ICT) egyik fiatal, de igen intenzív fejlődésen átesett cége az IT Services Hungary (ITSH). Ebben a sajátos, gyorsan fejlődő csúcsiparágban az angol hangzású, de magyar tudásra alapozott vállalkozás már a legnagyobb hazai munkaadónak számít, ügyfélköre pedig javarészt multinacionális óriásvállalatokból kerül ki, az energiatermeléstől az autóiparon át egészen az élelmiszergyártásig.

Az ITSH a német T-Systems International magyarországi leányvállalataként hét éve startolt, azzal a céllal, hogy globális méretekben információtechnológiai (ICT) szolgáltatásokat nyújtson a cégcsoport nemzetközi ügyfeleinek. Kezdetben az egyszerűbbnek tekintett telefonos service desk- szolgáltatásokkal indítottak, de az elmúlt években a szolgáltatási portfóliójuk jelentősen átalakult – ismertette Bőthe Csaba, az ITSH ügyvezető igazgatója. Mint hangsúlyozta, rohamtempóban fejlődtek, mai tevékenységük jószerivel átöleli az infokommunikációs teljes vertikumát: szerver- és adatközponti szolgáltatások, távközlésihálózat-menedzselés, alkalmazásfejlesztés és üzemeltetés, valamint ezekhez kapcsolódó támogató funkciók szerepelnek a cég kínálati palettáján. Az egykori telefonos támogatóból mára egy összetett feladatokat ellátó ICT-szolgáltató lett.

Az ITSH gyors bővülését voltaképpen az ICT-szektorban is végbemenő outsourcing-tevékenység terjedése serkenti. Ez a működésmodell azt takarja – magyarázta Bőthe igazgató -, hogy a nagyvállalatok saját informatikai és távközlési rendszereik üzemeltetését az ICT-szolgáltatásokra szakosodott, professzionális cégekre bízzák, akik olcsóbban, hatékonyabban tudják mindazokat a feladatokat ellátni, amelyeket az ügyfelek házon belül, saját erőből jellemzően csak nagyobb ráfordításokkal képesek megvalósítani. Megéri tehát a vállalatok számára különböző tevékenységeket – a bérszámfejtéstől az adatbányászaton át az informatikai rendszerek üzemeltetéséig – kiszervezni, „outsourcingolni”, és kizárólag alaptevékenységük magas szintű ellátására koncentrálni. A szolgáltató méretgazdaságossági, hatékonysági előnyt tud elérni annak révén, hogy kapacitásait legjobban kihasználva számtalan ügyfelet szolgál ki, a vevő pedig lényegesen olcsóbban jut hozzá azokhoz a piacvezető szolgáltatásokhoz, amelyekről korábban magának kellett gondoskodnia.

Talán mondani sem kell, az ICT-outsourcing piacán is nagy a verseny, de az ITSH startelőnyeihez tartozik, hogy támaszkodhat német anyavállalatának globális hálózatára. Egyfelől az is a cégnek dolgozik, hogy térben-időben és kulturális értelemben a multinacionális ügyfelek közelében van, ugyanakkor a hazai politikai, jogi, adózási környezet hasonlít a németre, az infrastruktúra – közlekedés, adathálózatok, a telekommunikációs és áramellátás – színvonala is garantálja a zökkenőmentes nemzetközi szolgáltatásokat.

Másfelől viszont a cég számára a minőség és hatékonyság nem üres szólam. A szolgáltatói szerződésekben ugyanis az ügyfelek kikötik, hogy megbízásaikért – szigorú minőségi kívánalmak mellett – időről időre csökkenő díjat fizetnek. Mindez az ITSH számára parancsolóan veti fel az automatizálás színvonalának növelését, az innovatív technikák bevezetését, a munkaerő ésszerű kihasználását, röviden tehát a szolgáltatói tevékenység szüntelen áramvonalasítását.

Miután az ügyfélkör multinacionális nagyvállalatai a világ legkülönbözőbb telephelyein tevékenykednek, az ITSH munkaterepe a nagyvilág – legalábbis virtuálisan. A projektek nemzetköziségéből fakad, hogy az ITSH legértékesebb vagyona a humán munkaerő, vagyis a magasan képzett, idegen nyelveket bíró szakembergárda. A cég létszáma már túllépte a 3500 főt, de a növekedési adatoknál is fontosabb – mondta Bőthe igazgató -, hogy az átlagos életkor 32 év, 80 százalékuk diplomás, legtöbbjük legalább két idegen nyelvet beszél. Mindez a nemzetközi munkakörnyezetben elengedhetetlen. Így aztán a cégvezetés számára prioritás, hogy a négy telephelyen – Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged – tevékenykedő kollégák szaktudását mindig a legfrissebb ismeretekkel tartsák naprakészen, illetve gyarapítsák a nyelvtudásukat. Mindennek érdekében házon belül sokféle szakmai továbbképzést, nyelvtanfolyamot szerveznek, és azt is szem előtt tartják, hogy a motivált munkatársak előbbre jussanak a karrierjükben. A cégen belül a motivációt egyéni teljesítmények díjazásával, versenyek meghirdetésével is támogatják. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az ITSH-munkatársak számára fontos a társadalmi szerepvállalás. A cég ezt munkaidő-kedvezménnyel, valamint a munkavégzéshez szükséges eszközök finanszírozásával segíti.

Munkatársainkat arra ösztönözzük, hogy ne csak ellássák napi feladataikat, hanem gondolkozzanak azon, hogyan lehet azt egyszerűbben, jobb minőségben ellátni – mondta Bőthe Csaba, majd hozzátette, hogy ehhez innovációs pályázatokat írnak ki, és lehetővé tesszük, hogy 24 órán keresztül a munkatársak ötleteik megvalósításán dolgozzanak. Az ügyvezető büszkén mutatta be a AoN Hewitt felmérését, aminek alapján az iparág iránt érdeklődő, angol és német nyelveket beszélő diplomások körében végzett közvélemény-kutatás szerint az ITSH az ország harmadik legvonzóbb munkáltatója. Arra a kérdésre, hogy mi az ITSH legfontosabb stratégiai célja, Bőthe Csaba ügyvezető igazgató azt mondta, hogy növelnünk kell a magasabb szakértelmet igénylő, összetett feladatokból álló tevékenységek arányát, mert így lehet újabb üzleti sikert kivívni, megbízóinkat megtartani és további munkahelyeket teremteni a hazai szakemberek számára.

Forrás: HVG, sajtóhírek, 2013. január 7.