Ismét kitelepültünk a debreceni Campus Fesztiválra

Az idei Campus Fesztivált július 17-20. között rendezték meg, ahol az ITSH változatos játékokkal várta a cég iránt érdeklődőket.

Idén is találkozhattatok velünk az alföld legnagyobb fesztiválján. Munkatársaink a Job Street mindhárom nyitva tartó napján várták a látogatókat az ITSH standjánál. A fesztiválozók játszhattak egyet az ITSH inspirálta társasjátékunkkal, megfejthették kalandos logikai történeteinket, és vicces német nyelvtörőinket is megpróbálhatták felolvasni. De lehetett a lila képkeretünkkel fényképet készíteni, valamint lehetőség volt kicsit megmozgatni az új trash robotjainkat is. Azokat is szívesen láttuk, akik a cég vagy munkalehetőség iránt érdeklődtek, esetleg egyszerűen csak szerettek volna benézni hozzánk és kicsit beszélgetni.

Ismét kitelepültünk a debreceni Campus Fesztiválra

A látogatóink persze nem távozhattak üres kézzel: felfújható strandlabdát, elektromos miniventillátort, nyári kalapot, hátizsákot vagy akár stresszlabdát is nyerhettek tőlünk. De hogy még teljesebbé tegyük a fesztiválélményt, az igazán bevállalósak lemosható ITSH-s tetkókkal is díszíthették magukat.

Örömmel láttuk, hogy a három nap alatt több százan – az egészen kicsiktől az idősebb korosztályig -, néztek be hozzánk. Voltak olyanok, akik már nálunk dolgoznak, olyanok, akik jól ismerték a céget, és olyanok is, akik a jövőben szeretnének hozzánk csatlakozni. Legtöbbüktől pozitív visszajelzéseket kaptunk, és szerettek velünk játszani.

Jövőre ugyanitt találkozunk!