Évekig tarthat a bizalmi viszony felépítése

Forgács Judit, ügyvezető igazgató, HR igazgató IT Services Hungary (ITSH)

Forgács Judit,
ügyvezető igazgató,
HR igazgató
IT Services Hungary
(ITSH)

„Soha nem unalmas a hr-vezető élete”, mondja Forgács Judit, aki az IT Services Hungarynél (ITSH-nál) tölti be ezt a pozíciót. Nőként nehezebb volt helyt állnia egy „fiús” szakmában, de ez nem szegte a kedvét, sőt.

Gépészmérnökként, egy, a nők körében nem igazán népszerű szakon végzett a BME-n…
Mindig is szerettem a reáltárgyakat, és a szüleim is műszaki hátterű emberek voltak, de ők igazából a közgazdász pályára szántak. Én viszont úgy voltam vele, hogy a közgázt már munka mellett is el lehet végezni, a műszakit viszont nem. Ez aztán be is igazolódott, mert később megszereztem a közgazdász diplomát.

Soha nem voltak nehézségei nőként ezen a pályán?
Ezt nem mondanám. A pályám elején rá kellett jönnöm, hogy gépészmérnökként egy nőnek kétszer annyit kell teljesíteni, mint egy férfinak, ha érvényesülni akar. Ezért is vállaltam be a közgazdász diploma megszerzését.

Ez nem változott az elmúlt néhány évtizedben?
Vannak fiús szakmák, ahol nőként nehezebb a dolga az embernek, és a technológiai ipar ilyen. A multiknál most már nyilvánvalóan próbálják ezt kiegyenlíteni, de a hosszabb távú sikerek érdekében egy kicsit muszáj „fiúsodni”.

Mit szeretett leginkább korábbi munkahelyein?
Mindig is élveztem, ha expanzív, építkező időszakban csatlakozhattam egy céghez. A HP-nál az első három alkalmazott között voltam, így rendkívül szerteágazó feladatokat végezhettem: szerződéseket íni, ügyfelekkel kapcsolatot tartani, vámügyeket intézni, és így tovább. A Convergyst pedig itthon én kezdtem építeni a nulláról, és ilyen lehetőség nagyon kevés embernek adatik meg.

Milyen nehézségei vannak manapság a hr-munkának az informatikai szakmában?
Attól függ, milyen cégnél és milyen fázisban dolgozik az ember. Expanzív szakaszban, mint amilyet az ITSH is megélt az elmúlt években, az a nehézség, hogy miként találjunk évente 300-400 jól képzett, nyelveket beszélő fiatalt. Nem expanziós szakaszban a dolgozók képzésére kell figyelni. Ha idősebb a dolgozói állomány, fel kell készülni a nyugdíjba menők pótlására. Ha fiatalok vannak a cégnél, meg kell találni számukra a megfelelő motivációt. Mindig, mindenütt van min gondolkodni.

Egyetemi oktatói tapasztalatai alapján milyen az utánpótlás fiatal szakemberekből?
A posztgraduális kurzusokon nyilvánvaló, hogy túlságosan is elméleti az egyetemi képzés. Több olyan oktatóra lenne szükség, akik a munkájuk során a gyakorlatban is csinálják azt, amiről a katedrán beszélnek.

Milyen vezetőnek tartja magát?
Nagyon fontosnak tartom a hitelességet, és mindig úgy dolgozom, hogy az enyém szilárd lábakon álljon. Szigorú vagyok, magasak az elvárásaim, cserébe viszont igyekszem korrekt is lenni. Nem szeretem a mellébeszélést, és elvárom, sőt, bátorítom, hogy velem szemben is határozottan elmondják a kollégák a véleményüket. Az ilyen bizalmi viszony kialakítása viszont néha évekig tart.

A munka után mi jelenti az ön számára a kikapcsolódást?
Az utazás, megismerni új kultúrákat, másfajta embereket. Nincs kedvenc tájam, a fontos az, hogy mindig valami újat fedezhessek fel.

 

Forrás: IT Business, sajtóhírek, 2015. május 27.