Az IT Services Hungary vezetője kapta 2017-ben a Pécsi Tudományegyetem díját

A Pécsi Tudományegyetem legrangosabb kitüntetését 2017-ben Chris Wilsonnak, az IT Services Hungary (ITSH) első emberének ítélte oda az intézmény szenátusa. A cégvezető laudációjában elhangzott: Chris Wilson sokat tett azért, hogy az egyetem, a baranyai megyeszékhely és az infokommunikációs nagyvállalat közötti háromoldalú, stratégiai megállapodás kiteljesedjen. A példaértékű együttműködés révén az alapítása 650. évfordulóját ünneplő egyetem diákjai versenyképes, korszerű szaktudáshoz juthatnak hozzá, a város és a térség pedig vonzó karrierlehetőségeket kínálhat immár a legambiciózusabb fiataloknak is.

A másfél évtizede alapított Pro Universitate Quinqueecclesiensi díjat az egyetem szenátusa hagyományosan olyan személynek adományozza, aki jelentős mértékben segíti elő az intézmény jó hírnevének öregbítését, hazai és külföldi elismertségét, vagy kiemelkedő szerepet tölt be az oktatás színvonalának emelésében, a tudományos kutatás fejlesztésében.

A rangos elismerést 2017-ben Chris Wilson, a négy magyarországi helyszínen – Pécs mellett Budapesten, Szegeden és Debrecenben – is telephelyeket üzemeltető infokommunikációs nagyvállalat, az IT Services Hungary ügyvezető igazgatója kapta. A szakember méltatásán elhangzott, ritkaság, hogy a Pro Universitate Quinqueecclesiensi díjat nem az akadémiai világ képviselőjének, hanem valamely gazdasági szereplőnek ítéljék oda, ugyanakkor a Chris Wilson vezette ITSH mára olyan értékes és megbízható partnerévé vált az egyetemnek, amely indokolttá teszi azt, hogy az elismerést ezúttal Chris Wilsonnak, a személyén keresztül pedig az infokommunikációs nagyvállalatnak ítélje oda az egyetem szenátusa. Bódis József, a pécsi egyetem rektora kifejtette:

 „A Pro Universitate Quinqueecclesiensi kitüntetés a legmagasabb rangú elismerés, amelyet az egyetem szenátusa odaítélhet. Számunkra rendkívül fontosak az olyan, üzleti alapon működő, a maguk területén világszínvonalat képviselő vállalati szereplők, amelyek egyrészt gyakorlati lehetőséget biztosítanak hallgatóink számára, másrészt később potenciális munkaadói lehetnek magasan képzett diplomásainknak. Az IT Services Hungary éppen ilyen partnere a Pécsi Tudományegyetemnek.”

Bódis professzor emlékeztette a jelenlévőket arra is, hogy Pécs városa, az ITSH, illetve a Pécsi Tudományegyetem még 2013-ban kötöttek egymással háromoldalú, stratégiai megállapodást annak érdekében, hogy együttműködésük révén még versenyképesebbé tegyék a pécsi egyetemi képzést és jobb munkalehetőségeket teremtsenek a térségben. Az együttműködés részleteiről szólva a díjátadón elhangzott az is, az ITSH támogatásának köszönhetően az egyetem – a többi között –  korszerű előadóteremmel gazdagodott az elmúlt évek során, új duális keretrendszert, sőt önálló ITSH tanszéket tudott beindítani, továbbá gyakornoki pozíciókkal is hozzásegíti a hallgatóit ahhoz, hogy versenyképes szaktudással vértezhessék fel magukat.

A díj kapcsán Chris Wilson úgy fogalmazott: „A díjat, a statútuma szerint, magánszemélyek kaphatják meg, ám kétség sem férhet hozzá, hogy ez az elismerés most egy egész csapatnak szól: a pécsi ITSH közös teljesítményének. Büszkék vagyunk rá, hogy hatékony és megbízható partnereivé lehettünk az egyetemnek, illetve Pécs városának. Ezt a munkát szeretnénk folytatni a jövőben is, méghozzá minél több pécsi egyetemista és friss diplomás bevonásával.”

A magyar ICT-szektor legnagyobb foglalkoztatójának számító ITSH munkatársainak létszáma az idei esztendőben lépte át a lélektaninak tartott 4500 fős határt. A Nagy Lajos király útján lévő pécsi szolgáltató központban jelenleg 560-an dolgoznak, közülük minden tizedik kolléga a pécsi egyetemről került ki. A díjátadó eseményen a vállalat vezetője bejelentette azt is, hogy az év végéig még legalább 50 új kolléga felvételét tervezik a pécsi telephelyen.