A tudásba fektettünk ismét – XXXII. OTDK Szeged

OTDK SZTE 2015Szeged, három nap, 14 tagozat, több mint 130 előadás, és 59 kiosztott díj. Így foglalható össze számokban a XXXII. OTDK Informatika Tudományi Szekciója melynek házigazdája idén a Szegedi Tudományegyetem és melynek egyik arany fokozatú szponzora az IT Services Hungary volt.

A rendezvény megnyitása a szervezők és a hazai neves egyetemek képviselőinek köszöntőjével indult, üdvözölve a szponzorokat, lelkesítve a versenyben részt vevő hallgatókat és kiemelve és kihangsúlyozva, hogy önmagában az országos döntőben való részvétel már kiemelkedő eredmény elismerésre méltó teljesítmény.

A megnyitót követően a szponzorok bemutatkozása következett, ahol az IT Services Hungary is bemutatta szakmai tevékenységét valamint elkötelezettségét a hazai egyetemek képviselői és az ország legtehetségesebb hallgatói felé. Az ITSH egy standot is felállított a rendezvény idejére, ahol szórólappal, kiadványokkal és ITSH-s szakértő kollégákkal segítségével igyekeztek a legjobbak kérdéseire megfelelni.

Egy ilyen rangos rendezvényen a zsűri összeállítása sem utolsó szempont, hiszen a szerteágazó témákban elméletben és gyakorlatban is helyt kell állni, és kompetensen állásfoglalást is kell vállalni az egyes pályamunkákról. Éppen ezért megtisztelő, hogy az ITSH két szakértőt is delegálhatott a szegedi telepehely csapatából a verseny zsűrijébe.

Néhány mondat az egyik zsűritag szakértőnktől:

„Valóban izgalmas, nyüzsgős, a vizsga időszakot idéző hangulatban teltek az előkészületek, nem különbül a vizsgák, ha így fogalmazhatunk. A folyosón még megmosolyogtam a fiatal diákokat, akik alig huszon egy-két évesen jöttek el az egyetem padjaiból komoly témákban küzdeni a helyezésekért viszont a védések során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak! Tisztelettel követtem a pályamunkák prezentációit, és azt ezt követő vitaszekciókat, ahol jómagam felszólaltam néhány szakmai kérdéssel. Összességében azt kell mondjam, hogy megtisztelő érzés volt hallgatni az ország leendő IT szakértőit, IT vezetőit, és talán a leendő kollégáimat is, akik lelkesek, felkészültek és elszántak voltak. Köszönöm a lehetőséget, hogy ebben a körben képviselhettem az IT Services Hungaryt!”