
Az IT Services Hungary nemzetközi projektjeihez képzett, diplomás vagy releváns szakmai gyakorlattal rendelkező, több nyelvet beszélő fiatalokat keres indulása óta, és ahhoz, hogy ne csak munka-, de karrierlehetőséget is biztosítani tudjon, kiemelt figyelmet fordít a munkatársak folyamatos képzésére. Hogyan áll, honnan hová jutott a kulcsfontosságú nyelvképzés Magyarországon? Mit tehet a munkavállaló és mit tehetnek a vállalatok? Az ITSH üzemeltetési vezetőjével, Mátéfi Péterrel beszélgettünk.
Az idegen-nyelvismeret minden ember számára fontos, de jelentősége különösen a kisebb országokban élők számára. Bár a magyar munkaerőpiacon egyre alapvetőbb elvárás az idegen nyelvek ismerete, hazánknak e tekintetben komoly lemaradása van. A 2005. évi mikrocenzus adatai szerint a 15 éves és idősebb népességnek csupán az egynegyede beszélt idegen nyelvet, de az Eurostat 2007. évi önbesoroláson alapuló felvétele is hasonló eredményre jutott. Eszerint Magyarország az idegen nyelvet nem beszélők 74,5%-os arányával magasan vezet az Európai Unió országai között. Ezt a nagy lemaradást a szakemberek részben a nyelvi elszigeteltséggel magyarázzák.
A felsőoktatásban részt vevők számára a diploma megszerzéséhez a jogszabály előírja legalább egy nyelvvizsga megszerzését, 2009-ben azonban a végzősök egynegyede az előírt nyelvvizsga hiánya miatt nem kapta meg az oklevelét. A nyelvoktatás azonban elsősorban nem a felsőoktatási intézmények feladata, hanem a közoktatásé: egyre több felsőoktatási intézményben elvárás, hogy a belépők már rendelkezzenek nyelvvizsgával.
A felsőoktatás nappali tagozatain – nyelvszakosokon kívül – idegen nyelvet tanulók száma a hallgatói létszám gyarapodásánál jóval kisebb mértékben nőtt az 1990-es években: 1989/90 és 1999/2000 között a nyelvet tanulók száma 33%-kal emelkedett, míg a hallgatói létszám 2,5-szeresére nőtt. Az ezredfordulótól a hallgatói létszám tovább emelkedett, miközben a nyelvtanulók száma stagnál, majd csökkent.
Mátéfi Péter, az IT Services Hungary Computing Solutions & Services üzletágának üzemeltetési vezetője szerint az elméleti tudásnál sokkal fontosabb a gyakorlati tudás, melyet önmagában főiskolákon/egyetemeken megfelelő mértékben nem lehet elsajátítani, habár már láthatók az első kezdeményezések ennek enyhítésére.
"Javaslom, hogy a pályakezdők mindenképpen külön is képezzék magukat. Nyissanak új technológiák, módszerek felé, használják ki az interneten illetve nyomtatott médián fellehető tudásanyagot. Amennyiben lehetőségük van, használják ki a felsőoktatási intézményeken induló vagy szakmai konferenciákon meghirdetett különböző gyártók képzéseit és tegyenek nemzetközi minősítést az adott témából. Emellett nyelvtudás, nyelvtudás és még egyszer nyelvtudás. Nemcsak az angolra, hanem a németre és az egyéb idegen nyelvekre is gondolok. Ma már nem elegendő egy idegen nyelv ismerete, mint egy évtizeddel ezelőtt.” – mondta Péter, akinek vezetésével különböző közép és nagyvállalati ügyfeleknek nyújtanak operációs rendszer, adatbázis, middleware, alkalmazás-üzemeltetési, reporting és minőségbiztosítási szolgáltatásokat.
Péter korábban egy kisebb magyar cégnél dolgozott, annak minden előnyével és hátrányával – ahogy ő mondja. 2006 áprilisában kezdett dolgozni az ITSH-nál, ahová Windows és Unix platformokon alkalmazás-üzemeltető kollégákat kerestek német nyelvtudással. A projekt sikeres volt és folyamatosan nőtt, így 1 év múlva csoportvezető, majd egy újabb év múlva üzemeltetési vezetői pozícióba került.
„Az ITSH-nál már az első pillanatban egyértelmű volt, hogy biztos az állásom és a munkahelyem. Számomra nagyon fontos a munkánkat övező megbecsülés és a kreativitás, innováció szabadsága. Én sem vezetőként kezdtem, amikor négy évvel ezelőtt idekerültem. Napról napra építettük fel a mára már legnagyobb német ügyfelünk üzemeltetését. Új módszertanok felé nyitottunk, ügyfélcentrikus folyamatokat vezettünk be, különböző csoportok munkáját harmonizáltuk, ezáltal jelentős hatékonyságnövekedést és ügyfél-elégedettséget értünk el” – emlékezett vissza az üzemeltetési vezető, aki kiemelte a csoportvezetők önálló munkájának és felelősségvállalásának fontosságát az IT Services Hungary-nél.
International News
Data from the cloud
2011.12.28.
Major deal to T-Systems
2011.12.14.
First project in the field of palliative care
2011.11.17.





